Menő - Nem menő

4 kalitka – Nem menő

A hat éve épülő mélygarázsnál jártam. Az esztétikai élményről, vagy inkább döbbenetről most nem beszélek.
melygarazs20141007_yesorno

Láttam, hogy a CBA-hoz vezető rövid útszakaszt kiszélesítik. Ami jó hír, hiszen az áruszállító teherautók jelenleg nem tudnak befordulni a szinte derékszögű kanyarok miatt. Ugyanakkor az út többi része ugyanolyan keskeny marad, mint volt, ez pedig balesetveszélyes, hiszen a gyalogos, a babakocsis kismama, vagy egy tolószékes ugyanazon az úton kénytelen közlekedni, ahol az autók. Az eredeti terven szélesebb volt a burkolat, most jóval keskenyebb, viszont nem készült járda.
Kb. húsz, részben már működő üzlet bejárata nyílik a mélygarázsfelszínre, amelyről lefelejtették a járdát. Most burkolják le másodszor a térfelszínt, és hiába jelzik az ott lakók és az arra járók a problémát, már megint nem figyelnek a szavukra.
Egyszer a város fizetett hetvenmilliót a felszínrendezésért, azt fel kellett bontani, mert betemették többek között a szellőzőket, most a bank fizeti a második burkolást. Félő, hogy a harmadikat, amikor kiderül, hogy mégis ki kell szélesíteni az utat és járdát is kell építeni, megint a város fogja fizetni. Ennyire gazdagok vagyunk? Miért kell háromszor fizetni azért, amit egyszer is elég lenne jól megcsinálni?
Matkovich Ilona

2014-10-08

A szerzőről

Zorba


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket
Facebook By Weblizar Powered By Weblizar
AZ OLDAL ALAPÍTÓJA
EGYESÜLET ADATAI

Rövid név: SZAVAD Egyesület
Teljes név: Szóval-tettel A Városért A Demokráciáért

E-mail: szavad@szavad.hu
Nyilvántartási szám: 13-02-0006631

2020. február
h k s c p s v
« okt    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829