Váci hírek

A Házból jelentem – Decemberben sem lehet mindennap áthajtani

20151007_115615Sajnos, elutasították azt a javaslatomat, amelyet lakossági megkeresésre tettem, és amelyben azt kértem, hogy a mélygarázs felszínen vizsgálják felül a forgalmi rendet, és legalább decemberre engedélyezzék minden nap a lassított áthaladó forgalmat.

     Most, hogy megújult a váci vasútállomás és átadásra került a vasútállomás melletti P+R parkoló egy része, ismét felmerül a kérdés: mikorra valósul meg a belváros átfogó közlekedési koncepciója, benne a már elkészült mélygarázs hasznosítása. A történelmi belvárosban a Főtér és a Széchenyi utca sétáló térré való alakítása miatt több mint 300 parkolóhely megszűnt, ami hosszú évek óta visszaveti az üzletek és a vendéglátó helyek forgalmát.

Kérdéseim a következők voltak:

  1. Elkészült-e már és mikorra várható a bevezetése a város megújult közlekedési koncepciójának, amelyben beszélni kell arról, hogy amíg a felszíni parkolás ingyenes, addig a jelenleg tulajdonos bank, amely tudomásom szerint, folyamatosan keres üzemeltetőt, nem fog találni. Ugyanakkor azért is lenne fontos erről egyeztetni, mert ki kellene kalkulálni azt a legalacsonyabb óradíjat, amivel már érdemes megnyitni a mélygarázst, és amennyiért az autósok kulturált körülmények között, de alacsony óradíjért parkolhatnak.
  2. Érdeklődtem, kapott-e a városvezetés választ a kormányzattól arra a megkeresésre, hogy a város kormányzati segítséggel (értsd, a bekerülési összeg kifizetésével a bank felé) tulajdonba kaphassa a mélygarázst. – Nem kapott – szólt a szűkszavú válasz.

Matkovich Ilona önk. képviselő

2015-12-14

A szerzőről

SZAVAD


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket
Facebook By Weblizar Powered By Weblizar
AZ OLDAL ALAPÍTÓJA
EGYESÜLET ADATAI

Rövid név: SZAVAD Egyesület
Teljes név: Szóval-tettel A Városért A Demokráciáért

E-mail: szavad@szavad.hu
Nyilvántartási szám: 13-02-0006631

2022. május
h k s c p s v
« okt    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031