A házból jelentem, Kiemelt

Nem mozdul a mélygarázs ügy

melygarazs

A jelentősebb beruházásokról szóló tájékoztatóban feltűnő volt, hogy alig volt valamilyen előrehaladás az elmúlt hónapban. A mélygarázsról annyit megtudtunk, hogy az új értékbecslő 1 milliárd 917 millió forintra taksálta az építményt, ebből majd levonják a telek árát (bármit is jelentsen ez), és az önkormányzat által elvégzett felszíni munkákat. Azt nem sikerült megtudni, hogy a hitelező banknak mi erről az álláspontja. A testületi ülésen derült ki, hogy mégsem döntünk a mélygarázs megvásárlásához szükséges mintegy félmilliárdos ÁFA befizetéshez szükséges hitel felvételéről, amelyet – a testületi ülés kezdetéig így tudtuk – december 31-ig vissza is fizetett volna a város a hitelt nyújtó pénzintézetnek. Mivel a polgármester – mint előterjesztő – levetette a napirendről, ezzel biztossá vált, hogy az idén a város nem fogja a beruházó banktól megvásárolni a létesítményt. Nem mellékesen, a Görgey utcai üzletek úgy kaphattak annak idején működési engedélyt, ha megváltottak legalább 1 azaz egy darab parkoló helyet. Most se mélygarázs, se parkolóhely !

2016-10-23

A szerzőről

Matkovich Ilona Önkormányzati képviselő


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kövess minket
Facebook By Weblizar Powered By Weblizar
AZ OLDAL ALAPÍTÓJA
EGYESÜLET ADATAI

Rövid név: SZAVAD Egyesület
Teljes név: Szóval-tettel A Városért A Demokráciáért

E-mail: szavad@szavad.hu
Nyilvántartási szám: 13-02-0006631

2022. január
h k s c p s v
« okt    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31